– Mi volt a brüsszeli Aranybulla-konferencia célja és milyen jelentősége van politikai és nemzetközi jelenünkben?
– Az Európa jövőjéről szóló konferencia keretében közel egy évig beszéltünk az Európai Unió jövőjéről anélkül, hogy szó esett volna Európa civilizációs örökségéről és arról, hogy mi tartja össze a kontinenst. Nagyon nehéz úgy a jövőről beszélni, hogy nem ismerjük a múltunkat. A magyar alaptörvény is kimondja, hogy szövetség van a múlt, a jelen és a jövő generációi között. Azt gondolom, hogy tudni kell, melyek azok a közös gyökerek, amelyek Európa szellemi, kulturális összetartozását jelentik. 2015-ben, amikor az Angliában elfogadott Magna Charta évfordulójáról emlékeztek meg, az európai intézmények grandiózus ünnepségeket szerveztek. A luxemburgi székhelyű Európai Bíróság épületében ki is volt állítva a Magna Charta eredetije. Mi sem engedhettük meg magunknak, hogy ne emlékezzünk meg a 800 éves Aranybulláról. Bár az eredeti Aranybulla nem létezik, az Alkotmánybíróságnak köszönhetően mégis lehetőség volt rá, hogy sokan megcsodálhassanak egy másolatot a brüsszeli konferenciánkon. Az Aranybulla példáján keresztül pedig sikerült bemutatnunk, hogy mindegyik országnak megvannak azok a dokumentumai, amelyek Európa civilizációs örökségéhez hozzátartoznak. Érdemes látni azt is, hogy az európai integráció a második világháború után különböző irányokat vett. A háború utáni gazdasági integráció sikertörténet volt, jólétet hozott a nyugat-európai országokba. Akkor mi Közép-Európában úgy gondoltuk, hogy ez egy jó irány, ezért csatlakozni akartunk. Közben azonban megjelent a föderális Európa gondolata, amelyről nem mindegyik ország gondolkodik ugyanúgy, nem mindenki érdekelt a politikai integrációban. Különösen akkor, ha ebben az Európa-vízióban a kulturális különbségeket nem vesszük figyelembe, és a kultúrát mint összetartó elemet nem jelenítjük meg.
A brüsszeli Aranybulla-konferenciánkkal arra akartuk felhívni a figyelmet, hogy Európának vannak kulturális gyökerei, és ha ezeket nem vagyunk hajlandók elfogadni, akkor bizony a politikai integráció sem lehet sikeres.
– A konferenciát az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója alkalmából szervezték. Miért nagy jelentőségű még napjainkban is ez a történelmi okirat?
– Először is az államiságot jelképezi, egy adott nép hatalomgyakorlását. Továbbá arra is rámutat, hogy Európát különböző népek alkotják, és mindegyiknek van saját történelme és államisága. Európát ma is nemzetek, különböző államok alkotják. Téves az a felfogás, hogy az európai integráció forrása az európai nép, mivel ilyen nincsen. Vannak népek, amelyekhez államok tartoznak. A konferenciánkkal azt akartuk hangsúlyozni, hogy az Európai Unió szerződéseinek az alanyai és urai a tagállamok. Bár az európai alkotmányozásra irányuló törekvések háttérbe akarják szorítani az egyes országokat, mi azt mondjuk, hogy ez nem lehetséges, mert az eltérő történelmi hagyományok, az eltérő kultúra révén továbbra is a tagállamoknak kell a szerződések urainak maradniuk. Nem véletlen, hogy 2005-ben az európai alkotmányos szerződés kísérlete elbukott.
Európa országai között most is komoly viták vannak számos témát illetően, ilyen például a migráció, a valláshoz való hozzáállás vagy a házasság fogalma. A kialakult ideológiai viták pedig nem teszik egységesebbé Európát, sőt sokkal inkább a megosztottságot erősítik.
Amikor egyes országok elkezdenek vádolni más országokat, egyes uniós intézmények pedig egyfajta csendőrökként jelennek meg, az csak konfliktusokat eredményez. A gazdasági integrációnak nagy sikere van, mert mindenki érdekelt benne, a politikai integrációnak az eltérő történelmi hagyományok és érdekek miatt azonban vannak határai, amelyeket kár lenne tagadni: Európa országai ugyanis nem fognak tudni politikai értelemben úgy egyesülni, hogy mindenben mindig egyetértsenek. Állandó egyeztetésekre, konszenzusra van szükség. Mi ezért nem tudjuk elfogadni az egyhangúság követelményének megszüntetését sem a tagállamokat tömörítő tanácsban, hiszen az azzal járna, hogy egyes országok nemzeti érdekei szükségszerűen sérülnek.
– Mennyire érdemes hivatkozni a nemzeti alkotmányok szerepére egy olyan uniós közösségben, ahol a brüsszeli döntéshozók gyakran rákényszerítik vagy különböző eljárásokkal kizsarolják az akaratukat a tagállamokból?
– A lisszaboni szerződésben szerepel, hogy az Európai Unió tiszteletben tartja a tagállamok nemzeti identitását, alkotmányos hagyományait, politikai berendezkedését, államszervezetét, valamint a közrend védelmét. Vagyis amikor az államok elfogadták a szerződést, egyúttal belefoglalták a nemzeti identitás védelmét. Az identitást elviekben nem kellene védeni, mert az egy adottság, azonban ma mégis védelemre szorul, mert fenyegetés éri. A szupranacionalitás, a nemzetekfelettiség eszméje háttérbe akarja szorítani a nemzeti identitást, egyfajta nacionalizmust lát benne, amely szemben áll az Európai Egyesült Államok eszméjével. Ilyen például, amikor európai bírósági döntéssel akarják megmondani, hogy a migrációhoz hogyan kell viszonyulni. Az ideológiai kérdésekben „helyes” álláspont szembemehet a nemzeti identitással. Úgy gondolom, hogy
versenyfutás zajlik az Európai Unió centralizációs törekvései és a nemzetek alkotmányos önazonosságának védelme között. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a nemzeti alkotmányokat nem lehet megsérteni, azokat az uniónak nem áll jogában félretenni.
– A 2011-ben elfogadott új alaptörvényünkben is hangsúlyos a magyar alkotmányos hagyomány?
– Igen, mivel az Alkotmánybíróságunk meghatározta, hogy pontosan mi minősül a magyar alkotmányos önazonosság részének. Ilyen Magyarország lakossága, annak összetétele, illetve az, hogy nem lehet mesterségesen megváltoztatni a lakosság összetételét a magyar állami szervek döntése nélkül. Ezeket a dolgokat nem lehet központilag, uniós szinten sem megváltoztatni. A politikai integráció erőszakkal tehát nem lehet sikeres. Csak akkor lehet sikeres, ha mögötte a tagállamok konszenzusa áll. Jelenleg azonban nincs meg a konszenzus az említett, eltérő ideológiai irányok miatt. Az Aranybulla-konferenciát többek között azért is szerveztük, hogy ezekről az eltérő hagyományokról beszéljünk.
– Mekkora érdeklődésre tartott számot a konferencia, ki tudna-e emelni egy különleges momentumot?
– A konferencia szervezői között volt a Károli Gáspár Református Egyetem, a Polgári Magyarországért Alapítvány brüsszeli irodája, illetve az Európai Közjogi Szervezet, ami már önmagában fontos dolog. Kimondottan nagy öröm számomra, hogy nemzetközileg elismert szakemberek jöttek el a rendezvényünkre, többek között párizsi, rotterdami és athéni professzorok. Emellett neves európai parlamenti képviselők, a francia Francois-Xavier Bellamy és a lengyel Zdzislaw Krasnodebski is a pódiumbeszélgetések szereplői voltak. Martonyi János korábbi külügyminiszter, egyetemi tanár; Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti delegációjának elnöke; valamint a belgiumi magyar nagykövet, Kovács Tamás Iván is részt vett a konferencián, tehát nagyon széles körű volt a részvétel. Több mint száz résztvevőt számoltunk, emellett sokan a Facebookon követték a konferenciánkat.
Magyarország sokszor ellenszélben dolgozik Brüsszelben, nem titok, hogy az EU-ban sok a kritikusunk. A tény, hogy meg tudtuk szervezni egy ekkora volumenű és ennyire sikeres konferenciát, azonban azt mutatja, hogy igenis Brüsszelben is érdemes megmutatni, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk. Fontos átadni azt az üzentet, hogy Magyarországnak van történelme, önazonossága.
Fontosnak tartjuk Európa egységét – egymás nézeteinek teljes tiszteletben tartása mellett. Az integráció nem dobhatja sutba kontinensünk civilizációs örökségeit. Maradjanak a tagállamok a szerződések urai, és ne akarjanak létrehozni egy mesterséges európai népet, aminek nincs belső kohéziója!
– Az Európa jövőjéről szóló, csaknem egy évig tartó konferenciasorozattal kapcsolatban korábban többször hangot adott nemtetszésének. A konferenciasorozat eredményeként ismét alkotmányozó konventet hívhatnak össze. Mennyire van értelme egy ilyen válságos időszakban a szerződésmódosításnak, alkotmányozásnak?
– Az Európai Parlament mindig több és több hatáskört kíván magának. Úgy gondolja, hogy ő képviseli Európa népeit, ugyanakkor az EP leginkább egy ideológiailag motivált szervezet, ahol politikai vita folyik. Valójában tehát nem képviseli az európai nemzeteket, pusztán egy ideológiai platform. A szerződésmódosításról mindenesetre a tagállamoknak kell dönteniük, nem az Európai Parlamentnek. A tagállamok bölcsességére van bízva, hogy utat engednek-e a konventnek, és ha igen, akkor milyen változtatásokat akarnak. Jelenleg nincs egységes álláspont azt illetően, hogy ebben a válságos időszakban szükség van-e konventre, illetve hatékony-e, ha újabb vitafrontot nyitunk meg a tagállamok között.
– Az Európai Unió a kilencedik szankciós csomag elfogadására készül. Mit gondol, hatékony a szankciós politika?
– Csak azt tudom mondani, hogy sokan már kabátban ülünk az Európai Parlamentben, olyannyira hűvös van az épületben. Talán nem is kell tovább véleményeznem, mennyire tartom sikeresnek a szankciókat…
– Képviselőként hogyan látja jelenleg az Európai Parlament működését, főleg az orosz–ukrán háború tekintetében?
– Szemmel látható, hogy Európa elvesztette vezetőszerepét, képtelen irányítószerepbe juttatni saját magát. Amit most látunk, az a temérdek jogállamisági és ideológiai jellegű vita.
Az unió ugyanakkor képtelen arra, hogy a szomszédban zajló háborúban megoldószerepben tűnjön fel és a béke érdekében érdemi javaslatokat dolgozzon ki. A szankció nem konstruktív javaslat, hanem büntetőintézkedés.
